Mi leszel ha nagy leszel?

A kérdés amit mindenki utál. Mit kezdesz az életeddel? Mi lesz ha ki kell repülnöd a biztonságos fészekből?

A kérdésre már 12 éves korom óta tudom a választ. Újságíró. Igazság szerint, már korábban is megfogalmazódhatott volna, hiszen hihetetlen versikéket tudtam összefabrikálni már 6 évesen is.  Ám ahogy az évek múltak, kitartásom csökkent. Mondván, mindenki újságíró akar lenni. Egy bölcsész diplomával semmit sem érek. Nem fogok megélni belőle.

Álmok vagy megélhetés? A kettő ritkán függ össze. A legszomorúbb, hogy most, végzős koromra jutottam el odáig – én aki 12 éves kora óta biztos, abban hogy mi akar lenni – hogy azt kell válaszolnom, nem tudom.

Rengeteg további kétely is felmerül. Miért jó ha újságíró leszek? Miért jó írni? Azon kívül, hogy én imádom. Az embereknek ezzel tudok adni valamit? Ilyenkor eszembe jutnak a siker könyvsorozatok mint például a Harry Potter vagy egyéb értelmes, színvonalas irodalmi alkotások. Azokat miért szeretjük? Könyvírásra soha nem is gondoltam. Így.. Mi értelme van annak, hogy kis szösszeneteket firkantok le? Emlékezni fog rá valaha bárki is? Sokkal hasznosabb lenne, ha pék lennék, és kenyeret sütnék. Akkor kézzel foghatót hozhatnék létre. Újságíróként is lehetek valaki? Valaki aki ad valamit az embereknek, amitől jobb lesz az életük?

Mikor fogalmazódott meg az újságírás gondolta? Hogy mit is akarok igazán? Mikor olvastam egy cikket az egyik női magazinban. A fűzőkről. A nők egyik apró titka. Ám úgy volt megfogalmazva a cikk, hogy a fűzőkön túl sokkal többről olvastam. Az egész női világ miértjéről. Akkor tudtam, én is olyan írónő akarok lenni, aki írásain keresztül egy új, a vágyott világot tudja megnyitni olvasói előtt.

És ezen belül miről akarnék írni? A kérdésre sokszor nem merek őszintén válaszolni, hisz mindenki (aki nő, lány) a legmenőbb női magazin lapjaira vágyik. Míg az igazi nagy halak, gazdasági és egyéb témájú cikkeket írnak. A helyzet az, hogy engem hidegen hagy a gazdaság. Nem szeretnék politikáról írni, hisz nem tudnék pártatlan maradni, ami egy újságíró legfőbb eszköze. Jelenleg, alkotni akarok. Szórakoztatót, valamit ami kikapcsol, valamit ami reményt ad, ami érdekes, ami megmarad az emberek fejében. Álmaimban, az Elle lapjaira írok. Színvonalas női magazin, amely bár tartalmazza az “alapkövetelményeket”, igen magas színvonalon, sokkal többet ad. Értelmes témákról olvashatunk. Ezt kimondván, nem az Elle színvonalát sértvén, de kevésnek érzem magam. Az átlagnak. De nem tudok mást tenni, mint vállalni önmagam…

Olyan típusú ember vagyok, aki az álmaihoz menekül az élet helyett. sokszor mondták már, hogy ideje lenne felébrednem. És nem csak menekülnöm. Nem csak ábrándoznom az elérhetetlen életről, amit a jobbnál jobb amerikai sorozatok sugallnak. De mikor a valóság elviselhetetlen, mindenkinek szüksége van valamilyen menedékre. Nekem ez az igen kiterjedt álomvilágom.  Mindenki az álmait akarja elérni, abból megélni amit szeret. Én sem szeretnék többet. Ha az álomvilágom lenne a valóság, amit megoszthatok másokkal, és ami segít másokon, ami reményt ad valakinek.

Igen, sikeres, elismert akarok lenni. Kitörni abból ahol most vagyok. De legfőképp túl jutni azokon a kételyeken amelyek gyötörnek. Az önző álmokon túl pedig, nem szeretnék mást, mint visszaadni, Anyukámnak amit eddigi életem során kaptam, sőt még sokkal többet. És adni valamit az embereknek. Nem egy “hasznos” szakmát választottam, amivel ténylegesen tudom szolgálni az “emberiséget”, és segíteni a mindennapokat. Így meg akarom találni a módját annak, hogy ténylegesen le tegyek valamit az asztalra. Ne olyan ember legyek, aki csak tengleng egész életében, és ezért jól megfizetik…. (jobb esetben)

Az “értelmiségieket” mindig feljebb helyezik mint a fizikai munkásokat. Holott, egy kovács, egy vízvezeték-szerelő közvetlenebb, emberibb és kétségtelenül szükségesebb mint egy újságíró. Egyre inkább bizonytalanodok el. Mit akarok. Miért akarom. Csak egymás utáni, ismétlődő kérdéseket tudok feltenni. Amire, senki más nem tud válaszolni, csak én… Újabb falba ütköztünk..

Megéri kockáztatni? Megéri az álmokat választani? Megéri “önzőnek” lenni? Mikor kapok válaszokat?

Pöttyös és “pöttytelen” labdák…

Hihetetlen, hogy mennyit változunk, akár már egy év alatt. És hihetetlen, hogy mennyit változik a másik. Sajnos a mai világban, a kapcsolattartás – még a függőséget okozó közösségi oldalak jelenléte mellett is – nem jellemző. Így amikor évek után, találkozol régen látott ismerősöddel, nos, lehet hogy csalódás fog érni…. Hisz mindketten változtatok, idősebbek lettetek, netán több tapasztalattal rendelkeztek.

Viszont, bizonyos emberek esetében, úgy érzed magad, mintha újra visszakerültél volna az általános iskolába. Tényleg képtelen vagyok felfogni, hogy miért jó a másik rossz tulajdonságait, gyengeségeit kiemelni. Mint már sokszor említettem, sokan vagyunk és sokfélék. Nem passzolhat mindenki össze, nem lehet mindenki mindenkivel jóban. De egymás mellett kell élnünk. És nem tehetjük meg a másikkal, hogy folyton csak “oltogatjuk”. Pont a különbözőségünk miatt, vagyunk emberek. Pont emiatt vagyunk sokfélék. Pont emiatt, nehéz barátokat, szerelmet találni. Pont emiatt, vagy Te, Te….

És igen, vannak nagyszájú, vidám, pesszimista, cserfes, folyton csevegő, csendes, és félénk “egyedek”… Akik békésen éldegélnek egymás mellett, kisebb-nagyobb csatákkal. A csatákra, mint rendesen, nem mindig van okunk. De, ismétlem, nem indíthatunk kényünk-kedvünk szerint hadjáratot a másik ellen…

A fegyverkezésnek szabályai vannak.  Egyenlő erőviszonyok?! Ha az ellenséged gyengébb, te képes vagy kihasználni a fölényedet?? Tudod a “gyengeség” néha hasznosabb, mint az “erő”… Az a belső érzés, ami csak a tied, és tudod, hogy mindazok ellenére – amit ellenfeledtől szenvedsz el -  te jól csináltad,biztos vagy magadban…És bár ez nem látszik kívülről, de te nyertél…

Az emberi kapcsolatok,végtelenek, bonyolultak és talán soha sem fogjuk megérteni őket. Az igények, kedvek, emberek ritkán találkoznak. De úgy gondolom, mindenhez, csak egy cseppnyi megértés szükséges…. (És itt jelezném hogy a toleranciának is van egy határa…)

A csalódás, lényegtelen milyen természetű, de idegesítő és fájdalmas…

Pont ezért, ha nem muszáj, én speciel, nem szeretnék felébredni az álomvilágból. És nem szeretném,  hogy valaki lerombolja az álomváraim. Ha oda érek? Majd felébredek. Mert muszáj lesz. Megtapasztalom, mert muszáj lesz . De addig, piciny életem egyik legnagyobb örömforrássaként, tervezek. És tervezni fogok. Hogy mit? A Jövőmet. Hogy koppanni fogok ha odaérek? Állok elébe….

Érdekes lény az ember. Néha pont a bántó megjegyzések teszik erősebbé. Pont azokra a tulajdonságokra a legbüszkébb, és azokhoz ragaszkodik a legjobban amikről oly sokat hallgat. Hosszú időn keresztül szenvedtem a hibáktól. A hibáimtól. Ma már, egyre inkább ezekhez ragaszkodom a legjobban.

Hogy ismerhetjük meg a legjobban a másikat? A jó tulajdonságairól? Nem. Igazság szerint, ha mindenkinek csak jó tulajdonságai lennének, igen csak unalmas világban élnénk. Itt nem a jó és a rossz állandó harcára utalok, és nem a gonosz oldalára álltam Csupán a hibák jelentőségét, próbálom kihangsúlyozni… Persze, vannak elviselhetetlen elemek, benned és bennem is, amiken tényleg célszerű lenne változtatni. Képzeljük az embert, mint egy pöttyös labdát. A pöttyök a hibák. A pacák – azaz a félresikerült, gyártási hibás pöttyök, a változtatásra váró hibák. Míg a pici pöttyök, azok, amelyek igazi pöttyös labdává teszik az egyszerű piros gömböt.

Így …. Lehetsz Batman, mindig melletted fog állni egy Robin aki segít neked, és  mindig meg kell majd küzdened Jokerrel. Lehetsz Tini ninja teknőc, mindig melletted lesznek páncélos barátaid, akikkel karöltve túljársz ellenséged eszén.  Lehetsz Hófehérke, mindig ott lesznek számodra a törpék, és bizony mindig meg kell majd küzdened a boszorkánnyal. Lehetsz Hamupipőke, mindig lesznek irigyeid, de bármikor segítségül hívhatod Tündérkeresztanyut….

Az élet soha sem unalmas….

A kör közepén állok…

Augusztus 20. Magyar nemzeti ünnep. Mesterségek ünnepe, vásárok, kürtős kalács, fagyi, gyerekzsivaj, tűzijáték…. Csak, hogy címszavakban leírjam a nap menetét. Az ország szabadnapja, amikor szinte mindenki Pestre özönlik.

Míg kicsik vagyunk, ez a nap maga a csoda. Hisz a vásárok forgatagában, a szülői kéz szorítása nélkül elveszünk, de mégis olyan csodálatos az egész. Az a sok ember, a sok sok vásári bódé. Emlékszem, augusztus 20-hoz számomra mindig a fa kirakós játék és egy újabb gyűrű tartozott. Később, imádtam a Mesterségek Ünnepét. Ma? Nos mára kialakult a tömegiszonyom így nem igen merészkedem ki napközben Régóta álmodozom azonban arról, hogy az esti tűzijátékot barátaimmal nézzem meg. Sajnos már kinőttem abból a korból mikor apuci nyakából nézhettem végig az égi játékot. Most, életemben először tehát, barátaimmal néztem végig a tűzijátékot. Be kell valljam továbbra is tátott szájjal . De miért is meséltem el mindezt? Nos, mikor állsz a rakparton és körbe nézel, csak embereket látsz. Gyerekeket, felnőtteket, családokat, baráti társaságokat, párokat…. Mindenki vár… És mindenki egy dologra vár… Mikor felhangzik a zene, és fellövik az első rakétákat, olyan mintha az egész ország együtt lenne. Mintha az egész ország egy szerető nagy család lenne…Csak én érzem így? Nem tudom. Egy Angliában például, nem valószínű, hogy így éreznék, hisz már Londonban elveszek….Csak mostanság, kezdem észrevenni, Budapest szépségeit (persze itt nem a 8kerre vagy épp az ország helyzetére utalok). Sok más helyen élnék szívesen ez tény.. De mivel ide születtem, nem tehetek mást, mint megpróbálom szeretni ami van… És ezt az érzést a tűzijáték alatt…szeretem…

The Mamma and the “voilà”

I think, that our topic for today is inferable from the title. We will go to a gastronomical road. Okay, to „somewhere” like this…

I made up my arrears in connection with the films. You have to know about me, that I like baking and I’d like to know cooking (ongoing). Either of my articles I’ve mentioned a dream: as I take the just baked, fairly engrailed morello pie to the window-sill, in a traditional white pie-dish to get cool. Or, as I’m bustling in my own patisserie, my face is floury, there are lots of „chef-d’oeuvre”, beautiful and more beautiful miracles… Sugarflowers, glazed cookies, storeyed cakes… In this regard, I imagine myself like Bree from the Desperated Housewives, who has got many picnic baskets, cake-tins and ingredients hiding in her larder.

But, now return to the object. The Julie and Julia (dated 2007).

The story is :
We’re in 2002. Julie and his husband is moving to Queens. Julie is about thirties, and she gets in with the relatives of the victims of  the terror-attack 11th September. Julie is never carry through her plans. One day, a not really kind article act on her. She decides, that she makes her dream come true, she will be a writer. So, she creates a blog. What’s the topic? The cooking and the baking. Because, Julie adores Julia Child’s  Mastering the Art of French Cooking entitled book, and herself (Julia) too. Just, to quote her „she’s cooking for her”. The blog is get fame. As a matter of course, during these days she experiences the big problems of life: loverly wrangling, the job etc. Besides this, we can follow the life of Julia Child too, in Paris. During the film, lots of recipes turns up. It’s a really enjoyable, aces film. Certainly, I’ve sketched just a short plot. So, you have to see this film!

The film is based on a real story:
So there is the blog: http://blogs.salon.com/0001399/2002/08/25.html
And the cookbok: http://www.amazon.com/Mastering-Art-French-Cooking-Vol/dp/0375413405

Everybody likes the „cooking-films”, and everybody „get hungry” while he-she’s watching the movie. Everybody likes the „Mamma” and her secrets. But, whether why effects these „If we’re cooking or baking, all of our problems will be solved” films on us ? (I refer to the appearer „I wanna’ be a housewife now” and the „I will have a beautiful life” ideas) The answer, is surprisingly, simple. Everybody likes eating (Okay, I’m just incapable to imagine the opposite of this). If we’re eating – aside from the appearer compunction before and after – we’re calm down (It’s really true, in case of the hysterics and the „there is the end of the world” feelings). Woman have to know cooking. Everybody except it, this is what for our parents trained us. And in sort of a magical way, the cooking, in my case – baking, is calm down me (maybe I’ve seen overplenty cooking films). These films, represent in details, with fineness and preciseness the process of cooking/baking, that a „I know just the forzen meals”, „what the hell is the oven pan” categorized, „whatsoever anything but the cooking” girl gets going to the kitchen too. (except the meats and the eggs, which ones is generating disgust at me :$)

But, still, I didn’t  come down to the case, that is why do we love the „cooking, each of our dreams come true” films. Wherein, not by the way, the cooks, are always beautiful, successfull, and silm. However, during the film they are not doing anything else than eating… Okay, return to the object.  Like in every other occasion, these films paints our dreams. All of these films, create „a” feeling. So, as good as we’re tasting the savour of the melting chocolate, and the crispy croissant. It likes, that the vanilia cloud which is close round the heros, is around us too. Doesn’t happen more, that we swtich off our brain, and we recline upon our senses. And the appetite is strong, stornger than us…

And now, my favourite cooking-films and cookblogs-sites:

http://www.imdb.com/title/tt0145893/
http://www.bakespace.com/recipes/detail/Simply-Irresistible-Caramel-Eclairs/34289/

http://www.imdb.com/title/tt0363728/ (If you want I’ve got the recipe of Borozzi in Hungarian)

And not just about the cooking, but I like it:

My favourite sites:

http://www.bakespace.com/

http://www.justgetoffyourbuttandbake.com/

When all comes to all, eating, cooking, baking and watching a film about these topics is good and necessary. Seeing our dreams, in a realized form, gives hope. So, we’re talking about what? Go to the video lender, to the cinema, the net in a moment… while we’re waiting for the downloading film, we can bake a portion muffin…

Well, Bon Appetit !

Checklist

Újabb “gyakoroljuk az angolt”, bepótolandó film A story: New York, fiatal, lelkes, divatmániás újságíró (:P azt hiszem külön komment már nem kell hozzá, csak a város nem stimmel ), akinek legnagyobb álma, hogy megtalálja álmai pasiját (magicman), és persze a Cosmo címlapjára kerüljön fantasztikus felderítő riportjával. A riport címe pedig? Nos pontos fordítást nem közlök, de “Az álompasi öltönyben”. Lényegében “beépül”, egy bankhoz, hogy megtalálja “a férfit”. Már pedig férfiből itt nincs hiány. (Öltönyös férfi, nyakkendős férfi, alacsony férfi, magas férfi, izmos férfi, adonisz ….) De mikor máskor bukkanna fel a Nagy Ő, hanem a legjobbkor. A Nagy Ő pedig nem épp üzletember. A 10-es listán (Mert hogy főhősnőknek külön “chekclist”-je van, hogy milyen legyen Mr.Right) 10-et ért el. Mindeközben a Cosmo főszerkesztője folyamatos nyomást gyakorol kalandorunkra. Mit tehet mást, a megtalált álompasit írja le, öltönyben. Csak, hogy hamar kiderül, hogy az álom pasi tényleg csak álmában létezett, hisz minden hazugság volt. A Happy End persze nem maradhat el. A cikk fantasztikus. És míly meglepő, a film végén Hilary (hirtelen nem jut eszembe filmbeli neve), rádöbben, hogy a 10-es listáján elbukott főnöke “az a bizonyos”….

Miért is írtam mindezt le? És már megint egy film kapcsán…néha úgy érzem ismétlem önmagam, már az “élet ezen területén is”. Tehát, a “checklist”. Mindenkinek van ideálja. Mindenki a szőke herceget várja a fehér lovon, vagy épp, hogy egyik barátnőmet idézzem, a barna hajú herceget fekete lovon. Nézzük mik az alapvető “checklist” követelmények. Nos, esetemben:

Legyen magas
Szemszín: kék, barna (de mindenképp olyan szemek amikben elveszek)
Hajszín: régebben vallottam, hogy csakis a szőkéktől olvadok el, de azóta helyesbítettem és jöhetnek a barnák is
Továbbá, legyen magabiztos, erős, sportos, okos, vicces, romantikus ….
Kicsit magasra tettem a lécet. De lényegében az általános elvárásokat soroltam fel. Szerintem. (Rendben, kb csak a harsona, a fehér ló, én -mint királykisasszony és maga a herceg hiányzik.. ).

De nem mindenki erre vágyik? (Ismét). Mr. Tökéletes. De sokak megelédgednek Mr.Éppmegfelel-lel. Mivel nem várhatunk, toronyba zárva, hajunkat növeszte, életünk végéig, hogy egyszer csak ránk találjanak, és felmásszanak kilométer hosszú hajfonatunkon.

De annyira nehéz várni…. Jó, sok tapasztalattal, mit sokkal, semilyennel sem rendelkezem, de azt tudom, hogy a szerelem kifürkészhetetlen. Nem tudod mikor csap le rád. És sajnos, elég sokszor rossz helyre csap. Utalok itt, a rengeteg beteljesületlen plátói vagy egyoldalú “lámúrra” . A plátói szerelem hátránya, hogy soha de soha nem lesz közötök egymáshoz. Előnye? Bármit beleképzelhetsz az adott férfiúba, így legalább álmaidat élvezve. Hátrány?? Ha megismered és abszolút idealizált képedhez képest, sehol sem tart szegény fiú, pedig mindent megtesz. Egyoldalú szerelem….kell ezt még ragoznom???

Igazán és tényleg nem tudom milyen “a” szerelem. De tudom, hogy nem egy lista alapján kell keresni. Sőt, véleményem szerint, nem is kell keresni. Hagyni kell, hogy megtaláljon. De sajnos, ez nem megy könnyen…sőt. Irányomban abszolút nem működik Cupido nyila. Illetve csak az általam kiválasztott fél, irányában hatástalanok… De mindezek ellenére is, és persze az útközbeni rengeteg elkeseredés ellenére is, hiszem, hogy egyszer eljön a herceg fehér lovon. El KELL jönnie….

Ez senkinek sem bíztatás…És emberfüggő. Vannak aki nem bírja ki egyedül, és van akinek pont így jó. Sokan vagyunk és sokfélék, ismét egy közhely, ami igaz. Persze, az említetthez hasonló listákat írni, tényleges írni és nem fejben tartani őrültség. De legalább tisztában vagyunk igényeinkkel. És ha a listának abszolút nem megfelelőt találunk, ne hagyjuk elveszni. Mindenki kaphat egy esélyt, aki iránt csak egy pici is megmozdul…

Bátorság,bátorság és menni fog. Higyj magadban. Ne akard görcsösen.Majd jön, nem veled van a baj……..Ismerős ugye? Hogy őszinte legyek, a hócipőm(oké olyan nincs, akkor gumicsizmám) is tele van már ezzel. És szerintem nem csak nekem. Vegyük át újra. Akkor nekem is el van rendelve valaki, csak én vagyok túl béna hogy észre vegyem??? Yepp. Megnyugtató. Nos drágám, vegyél észre Te engem!! Rossz hozzállás, neked is tenned kell valamit hangzik a válasz. Ma már nincsenek udvariassági körök. Hónapokig tartó délutáni teázások, míg először elmehettek sétálni anyuci engedelmével. Ma már nincs semmi. Ha egy magamfajta (értsd: visszahúzódó giga nyuszi) lány azt mondja, ő nem adja fel az elveit (ergo tartja magát a fiú kezdeményezen gesztushoz), kinevetik. És közlik vele, hogy ébredjen fel, nőjjön fel, a herceg nem létezik.

Hölgyeim, a tanács a következő, egy abszolút tapasztalatlan, visszahúzódó álomvilágban élő lánytól: a herceg létezik. Léteznie kell. Hisz annyian de annyian boldogok. Kezdeményezzen a pasi. Akkoris. Pláne, hogy neked abszolút nincs merszed hozzá

Happy End??Várok rád…addig is marad a checklist és az álmok….

<a href=”http://www.bloglovin.com/blog/1921676/cest-la-vie?claim=bvmk82hu4n9″>Follow my blog with bloglovin</a>

A “Mamma”… és voilà

Úgy gondolom, már a címből kiderül, hogy gasztronómiai körútra fogunk indulni. Legalábbis valami „olyasmire”…

Ismételten lemaradásomat pótoltam a filmek terén. Tudni kell rólam, hogy imádok sütni, szeretnék tudni főzni is (ez folyamatban van). Valamelyik cikkemben pedig már említettem az álomképet: amint az épp megsült szépen csipkézett szélű meggyes pitét, a gyönyörű, és hagyományos fehér piteformában, aranyos piros alapon fehér pöttyös kesztyűben kirakom az ablakba hűlni… Vagy amint saját cukrászdámban sürgök-forgok, arcom csupa liszt, körülöttem a remekművek, szebbnél szebb csodák. Cukorvirágok, mázas sütik, emeletes torták… Ilyen tekintetben valamiféle, „Született feleségekbeli Breeként” képzelem el magam, akinek megannyi piknik kosár, sütőforma és hozzávaló rejtőzik kamrájában.

De térjünk vissza a filmekhez. Illetve, egyenlőre csak egy filmhez. A Julie és Julia-hoz (2007-es film). A történet a következő:

2002-t írunk. Julie és férje Queensbe költözik. Julie a szeptember 11-ei terrortámadás áldozatainak rokonaival veszi fel a kapcsolatot, intézi ügyeiket. Julie egy harminc körüli aranyos lány, ám szinte soha semmit sem visz véghez.  Egy nap, egy róla írt, nem túl kedves cikk hatására elhatározza, valóra váltja álmát, író lesz. Így, létrehozza blogját (J). A téma pedig? A főzés, sütés, Julie ugyanis imádja Julia Child – Mastering the Art of French Cooking című könyvét, és magát Juliat. Csak, hogy őt “idézzem” – “olyan mintha ott állna mellettem és neki főzne”. Blogja egyre sikeresebb lesz. Persze közben átéli az élet nagy problémáit, közbe jön a szerelmi civakodás, a munka, az élet. Mindeközben, végig követhetjük, Julia Child életét is, de immáron Párizsban. A film közben, megannyi recept kerül elő. Igazán élvezetes, remek film! Persze, most egy nagyon rövid tartalmat vázoltam fel. A filmet tehát látni kell!!!

A film valós történeten alapul, így íme, még pár hasznos link, mielőtt folytatnám az elbeszélést…

A könyv:

http://www.libri.hu/konyv/mastering-the-art-of-french-cooking.html

És az eredeti blog: (léptetés: a jobb oldali sidebar-ban található naptárban ki kell választani egy napot)

http://blogs.salon.com/0001399/2002/08/25.html

A „főzős” filmeket mindenki szereti, és mindenki éhes lesz a film nézése közben. Mindenki szereti a „Mamma-t” és titkos receptjeit. . De, vajon miért van ránk ilyen hatással minden egyes „Ha főzünk, sütünk megoldódik minden bajunk” film? (Az ilyen hatás alatt, a film közben és után jelentkező, „most azonnal háziasszony akarok lenni” illetve „de szép életem lesz” elképzelések tömegét értem.) A válasz, „meglepő módon” egyszerű. Enni mindenki szeret (illetve csak képtelen vagyok elképzelni az ellenkezőjét). Ha eszünk – az utána következő bűntudattól most eltekintünk – megnyugszunk (különösen igaz ez hisztirohamok, „világvégehangulatok” esetén). Egy nőnek, tudnia KELL főzni. Ezt mindenki elvárja, ezt nevelték belénk. És valamilyen mágikus módon, a főzés, esetemben sütés megnyugtat (lehet túl sok ilyen témájú filmet néztem). A filmek olyan részletességgel, finomsággal, pontossággal ábrázolják a sütési/főzési folyamatokat, hogy még egy „csak a mirelit kaját ismerjük”, „mi az hogy tepsi” típusú, „bármit csak a főzést ne” lányok és megindulnak a konyha felé. Tehát, szögezzük le, enni és főzni, de főként sütni jó! (Kivéve a húsokat és a tojást, ami nálam „undort” vált ki „pirul”).

De még mindig nem tértem rá arra, hogy miért szeretjük a „főzőcskés, minden álmunk valóra válik” filmeket. Amikben, nem mellesleg, a szakácsnők, mindig szépek, vékonyak és sikeresek, pedig egész film alatt nem csinálnak mást csak esznek. De, vissza a „témához”. Mint mindig, az ilyen típusú filmek is, álmainkat festik le. Mindenki szeretne „ilyen – lásd első bekezdés” lenni. Mindenegyes „evős” film, megteremt egy bizonyos hangulatot. Így szinte a szánkban érezzük, az olvadó csokoládét, a roppanós croissant. Olyan mintha, a szereplőket körülvevő vanília felhő, beborítana minket is. Nem történik más, minthogy kikapcsoljuk az agyunkat és az érzékeinkre hagyatkozunk. A vágy pedig erős, lényegtelen milyen „irányú”…

Összegzésképp: enni, főzni, sütni, és a felsoroltakról szóló filmet nézni, jó és hasznos. Az álmainkat a filmek által megvalósított formában látni, reményt ad. Akkor miről is beszélünk? Most azonnal, irány a téka, a mozi, a net… Míg letöltődik a film, összedobhatunk egy gyors muffint…

Most következzenek személyes kedvenceim (filmek, blogok, honlapok):

http://www.bakespace.com/recipes/detail/Simply-Irresistible-Caramel-Eclairs/34289/

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=62793&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=1

http://www.recept-oldal.hu/cikkek/tortak/csokitorta-liszt-nelkul

Nem csak a főzésről szól, de én ide sorolom:

http://www.bakespace.com/

http://www.justgetoffyourbuttandbake.com/

Egyenlőre ennyi lenne. A pótlási listám következő „főzős” filmje pedig:

Nos, Bon Appétit J